már
3

Steve Martin és Jean Reno

| Szerző: Anna. | 9:51 pm
Moi! Ha már Orsi megkezdte hihetetlen párosok művészi alakításainak blogunkon való megjelentetését, gondoltam felpakolok egyet én is. Ez a Rózsaszín párduc ama része, amikor balett-táncosnak adják ki magukat. Panka azt mondta, írjak még valamit: volt ma nálunk Tomi, mert meg szeretne tanulni angolul. Ehhez még önmagában nem elég eljönni hozzánk, de itt volt Roland is, aki majd az órákat tartja 2 szorgalmas barátotoknak. Elég lelkesnek tűntek, szerintem nem lesz baj, főleg ha Roland betartja ígéretét, és hoz jutalommatricákat, amit a jó válaszokért cserébe osztogat. Ez Panka javaslata volt, nemúgy mint a boszorkány-nyomda, ami azonban hiba esetén pecsételtetik szótárfüzetükbe. Most ment a tévében a Forma1 előzetes, már nincs két hét!! türürüürürüüüüüüüüüüüüütürürürü-tudjátok, ez a főcímzene. Orsi, készítsd a lelked a szurkolásra:) Tényleg, megvan már a baba? (Nem Orsi vár babát, hanem a barátnője.) Valamint minden átkötés nélkül itt szeretném még megemlíteni, hogy ma cseréltem porzsákot, ami nem olyan egyszerű dolog, és most kedvem támadt barkácsolni. Holnap csinálok is egy postaládát bükkből. Jóéjszakát, és kellemes mátrixot mindenkinek, aki nézi:)

A bejegyzés trackback címe:

https://sezlony.blog.hu/api/trackback/id/tr72364237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pan 2008.03.03. 22:20:57

Postaládát bükkből:)))))))))))))))))Sajtháázban nem akarsz élni vagy nehéz takaritani???:D Ugy szercsizlek az ilyenekért, (IS), a tegnap éjszaka miatt meg kárpótollak, vagy elmegyünk párterápára vagy bármi.krizis kezelöterápára.
Tomi meg kösse csak fel a gatyoját mert tele lesz boszival. (kicsit azé félek:):) Reszkess Ramóna, mer lekörözünk, Károly Téged is! Mondjuk sztem a Te angoltanulmányaid folyománya max az lesz, h nem a pinaponthut hanem a pussypontcomotfogod olvasgatni ( azt szokták egyáltalán olvasgatni??)TSak viccelek! (remélem:)) szoval hajrá mindenkinek!
Dió! Te meg ne esiket irogass (persze azt is),hanem toljad haza formás kis foghagymagerezdedet aztán beavatlak az életembe. Timire ugyanez vonatkázik!
A forma egy meg.hát joszorakozást, és jo rajongást én maradok bunyós pityunál és postás jozsinál .
Moika

stukker 2008.03.04. 14:14:53

télleg sokat írtatok. úgy döntöttem a blogomat nemzetközi vizekre eveztetem és ezentúl csak külföldiül fogok írni. Így nyitok a világ felé. pénteken Tamás nap lesz tehát jobb ha elkezdtek vásárolni ajándékokat, különben morcos leszek. kávéban várom az örömpuszikat, 6 és 7között. utána már büdös söralattomos szájszagom lesz.
amúgy mindenkinek pusszantás, diót is várjuk mert kell a fényképezőgépe.:DDDDD

mestahh · http://mestahh.blog.hu 2008.03.04. 14:20:56

pussy DOT com... :D
Tom, please do not forget your duty on Saturday :) we count on U in out little community in Keszthely...

ramóna 2008.03.04. 14:58:46

Tomi majd viszek neked olyan finom tortát, amilyet a szülinapomra hoztál :D
Odáig jutunk, hogy lassan a saját blogunkba is szótárazni kell??!!! :))) Henci te ne villogtasd itt az angol tudásodat mert 1 és múlva kidumálunk a bugyidból is:) Do you cut? (bár ezt így egész biztos a kutya se használja, de remélem vágod mire gondoltam?) :D Diónak meg az smseit írjátok le mert info nélkül maradtam :(( Nekem nem küld:(

ramóna 2008.03.04. 14:59:16

Ja és Annának meg sok sikert! :)

ramóna 2008.03.04. 15:00:03

Kicsit szakaszos vagyok csak mág annyit:
Ui.: Tommi reszkess ott leszek pénteken a megbeszélt helyen a megbeszélt időben :)

˙tt 2008.03.04. 19:27:25

helóbelló

nembaj Ramcsi, nekem senki nem küld semmit /csak te hívsz amikor itthon vagy szóval nekem duplán hiányzol :)))))/ de mint megtudtam ez persze miattam van, és az én hibám.

kedves Tomi! csak most tudatosult h pénteken március 7-e lesz, de nekem szombaton órám lesz, (ilyen tömbösített egyszer megtartott tárgyból, amiről ugye szintén én tehetek), ezért az én puszim utólag érkezik vmikor, remélem túlélhető veszteség.

ramóna 2008.03.05. 09:45:16

Sok sok idő után végre haza megyek és te se leszel otthon:( Sajnálom!:( Aztán legyen értelme,hogy bemész órára! Okosodj nekem! :)
Dió meg legyen szives hazatolni a popsikáját pénteken de legkésőbb szombaton, mert ha nem találkozunk öri hari lesz! :)

Timi neked súgom hogy a rákövetkező szombaton is otthon leszek , de ne mond el senkinek! :)

orssssssss 2008.03.05. 15:29:33

Forma1!!!!!!!!!!:D Tényleg megérkezett Viki baba, aki egyszerűen gyönyörű:)Nagggyon!!!!És olyan már egy naposan, mintha mosolyogna!:) Beindítja az anyai ösztönöm...:D Majd mutatok képeket lányok és együtt olvadozunk jövőnket tervezgetve közben! Persze nem a közöset. Már úgy nem mint... tudjátok! Na nem magyarázom tovább! Orsi kicsit fáradt, mert nagyon keveset aludt, úgyh tudjátok be e message furcsaságait ennek! cupp mindenkinek
süti beállítások módosítása