"Nem tudtam, hogy mit mond, és mi az austriga; Mondám: ma nincs péntek, nem kell nékem csiga. Iffiú nevetve mondá: az austriga, Jó uram, tengeri állat, és nem csiga.
- Ha ugy vagyon, hozzál! - hozott egy tányérral, Citront is hozott ő, mert eszik citronnal. Ránézvén nem tudtam, mint bánjak én azzal, Késsel nyuljak hozzá, avagy csak marokkal?
Tányérról én eggyet hírtelen felkaptam, Majd kitört a fogam, hogy beléharaptam. Fogam között felnyílt, bent mi van hogy láttam, Hogy ez nyálas, nyúlós; mint taknyot csodáltam.Dolgom az iffiú felette kacagta; De hogy kell ezt enni, nékem megmutatta, Citronnak a levét reája csafarta, Nem előbb, csak mikor már habzott, felnyalta.
Maga nékem eggyet szépen elkészített, Nyeljem le csak frissen, arra kénszerített, Mondá: hogy már láttam, ő azzal miként tett; Láttam is, mert akkor ő már tízet megett.Id’adá, és aztat hírtelen lenyeltem, Tajtékos levét is mind felhörpentettem, Alig vólt gyomromban, máris azt ítéltem, Hogy kólika jön rám, melytől nagyon féltem.
Úgy tetszett, nyeltem le nem mást, ha’ jégcsapot, Érzettem, hűl gyomrom, rágásokat kapott, Gondoltam, nehezen érek én más napot; Tám szükség is lészen hívattatni papot.Izzadtam, ződűltem, hol pedig sárgúltam, Nagy undorodástól majdhogy nem ájúltam; Bé fog fagyni gyomrom, azon is búsúltam, Nehezen pihegtem, és csak alig fújtam.
Látván az iffiú nagy változásomat, Majd leszakította, úgy rázta órromat, Dörgölte csömöröm az egész hátomat, Verejtéktől törlé gyakran homlokomat.
Nagynehezen mégis én magamhoz tértem, Somlai boromat adja ide, kértem, A butellát itt is egészen kimértem, Melytől mindjárt régi egésségem értem.De meg is esküdtem a nagy Jehovára, Hogy soha nem nézek én az austrigára, Kívánom én aztat azoknak fogára, Akik pöknek, nézvén a nyers szalonnára."
