Sziasztok!

Köszi Timi az idézetet, tök szép. jók ezek a perzsák:)))

Kár, hogy már minden népről az jut eszembe, hogy követtek-e el népirtást, vagy lettek-e annak áldozatai. ma volt ugyanis a népirtások fajtái, azaz összehasonlító genocídium és konfliktuselemzés vizsgám. Nem mondom, hogy nem készültem, de a vonatra hagytam még 9-10 tételt, amit át akartam nézni. Háát, ez nem jött össze, mert a mellettem ülő bácsi belenézett a jegyzetembe, és el kellett mesélnem, mi az. Na, nála pont volt egy töritanár, be is mutatott neki. Ő megpróbált meggyőzni a maradék 1 óra 10 percben, hogy miért baromság, amit tanulok, és miért nem volt holokauszt. (ami a 17 tételben speciel benne sem volt) Mindenki azt hisz amit akar, de mi volt az a közlési kényszer benne, amiért engem negy hagyott tanulni? Ugyanakkor rendes volt, mert a finnekről is beszélgetett velem, nemcsak tömegygyilokról... A másik bácsi, a lesős, ő meg volt a gulágon, ami szintén a tételeim közt volt, és nagyon érdekeseket mesélt. Csak nem vagyok ahhoz elég okos, hogy mindig leszűrjem, mi a törzsigazság, amit még színeznek ilyen-olyan politikai nézetek.
A vizsgám 4es lett, utána még azt a tanárurat is megkérdeztem, hogy ő ilyenkor mit csinál, ha megkérdőjelezik, amit hisz, meg amit tanít.. Érdekes beszélgetés volt.

Aztán találkoztam egy új ismerősömmel, aki mondott egy nagyon aranyos történetet: anyukájának a barátnője 5 éve halt meg. Előtte még bementek hozzá a kórházba, és ő azt mondta halála előtt: - Most legalább megtudom, hová tűnnek a zoknik!
Én belezúgtam ebbe a történetbe.

Vonat és újra Kecskemét. Beszaladtam még anyuhoz a suliba 7 körül, ahol benéztem a nyolcadikosok bankettjére is. -Nem, köszi, most nem táncolok. Köszönöm aranyosnak tetszik lenni, de most nem vagyok éhes. Igen, hasonlítunk tényleg anyuval:)
Kb 15 perc után elindultam haza. Milyen friss a levegő! Sétálok. 140 méter után én is elkaptam egy izmosnagy zuhét, gondolom olyan lehetett nálatok is akkor:) Fától fáig mentem, aztán buszmegálló idegen nénivel sorsközösség, aztán folytattam volna utam, de tényleg lehetetlen volt. Az elején nagyon élveztem, akkor még szólt a zene a fülemben, és baromira jó volt, hogy egyedül sétálhatok. Zene nélkül már nagyon prózai lett, a kék gatyám kezdte befogni az új fehér bőrszandimat. Ekkor betértem egy kocsmába - szintén, mint aki zuhany alól - megálltam az ajtóban. Erre az egyik bá: Esik még? Aztán akartak nekem teát kérni, hogy nehgy beteg legyek, de aztán mivel nem kértem, meg is állapodtak, h vszínű nem is kell, mert 'Egy ilyen fiatal még gyorsan megszárad'. A napom bölcsessége. A másik bácsi azt mondta, ha most kimenne, már lehet, hogy meg sem száradna. Édesem:)

Na, ez hoszzú lett. Hazajöttem, lefürödtem, ettem, alszom. Bocs tényleg, hogy kimerítő.
csocsipuszi