nov
28

Kedves Imádott Barátaim

| Szerző: Panki | 10:52 pm

Zenét sajnos mindig kötelező raknom, mert mindig illik egy a hangulatomhoz, most éppen ez.

Igazból már rengeteg mindent kellett volna irnom, csak minden olyan összetett és hoszu, h mindig arra jutok, hogy majd otthon elmesélem. Persze azok akkor már félig meddig feldolgozott emlékek lesznek, és nem ABBAN a hangulatban és ÚGY elmesélt dolgok, de nem biztos hogy ez a rossz. Talán kicsit ez az egész az én titkom marad.

Elég nehéz dolgokon mentem keresztül, akinek orditva bőgtem a telefonba, az tudja.De igazából talán túl vagyok rajta. Beledobtak a mélyvízbe nagyon keményen, az angollal, a hallgatókkal, a csoport vezetésével, azért, hogy azon a címen, h ÉN vagyok a konduktor, mindenki hibájáért enyém a felelősség, ami azért is vicces, mert majdnem én vagyok a legfiatalabb az egész bagázsban. Ezeket a dolgokat tényleg majd szotorikból értitek meg igazán, rengeteg szabály, rendelet, és minden fiszfasz amire figyelnem kell, rengeteg terapeuta akivel egyeztetnem ( és leginkább megvédeni velük szemben a mi módszerünket)..nade nem ragozom. Emellett főnökasszonyom és egyben társam, nem könnyitette meg az első két hónapomat. És ez a minden minden minden arra vezetett, h végül felmondtam. de mivel megkértek h legalább még két honapot maradjak, decemberrel lesz vége.( A helyemre még nem sikerült senkit se találni -mily nagy csoda- így nem tartom kizártnak, h ismét meg leszek környékezve,de én tudom, h HAZA akarok menni,és tudom azt is hogy miért.)

Amugy, az Igazgató nő nagyon csalódott volt, h menni akarok, és azt mondta, h kedves kollegám biztosan visszasír majd. Ezt akkor üres szólamnak hittem. De mostanra amúgy azt érzem, h felnőttem a feladathoz, mit nekem hallgatók, mit nekem bámuló visitorok(folyamatosan), akadékoskodó szülők, ide nekem az oroszlánt is.( És ez olyan jó, szeretem amit csinálok, bár nem véletlen h otthon egy konduktor maximum 4 órát dolgozhat a csoportban, itt ez a 8...utána felkészüléssel, kegyetlen sok) És Erzsivel is szépen békességben együtt dolgozunk most.... De bennem már eldőlt.Bennem akkor eldőt, igy már nem akarom visszacsinálni. Ha nem lesz otthon munka, Norvégiába várnak, de oda csak három hetekre kell menni. De szeretném ha lenne otthon nekem munka. Mert a pénz sokkal kevesebb, de a MINDEN meg sokkal több.

Amugy hiányozni fog Anglia. Legjobban a házsorok. Gyönyörű angol házikók, cottage-k...azok a aszívembe lopták magukat.

Nos ezzel kapcsolatban ennyivel tartoztam. És a sok sok sztori meg élmény sztem majd élőszóban jön. Három hét mulva ilyenkor már otthon leszek.:)

 

Jo éjszakát! Úgy szeretlek mint a hold meg vissza:)

UI: a mai feltelefonálásért örök hála, annyira aranyosak vagytok:) ANNYIRA köszönöm.

Ramcsival mivan???Ramcsi erre te válaszolj!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sezlony.blog.hu/api/trackback/id/tr761559764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anna. 2009.11.29. 13:35:47

:DD De jó lesz, én már úgy várom, hogy gyere!! Jó lenne, ha itthon lennél, bár Norvégiának szerintem majdnem lehetetlen ellenállni, én biztos nem tudnék/akarnék:)
Sajnos mennem kell házidogát írni, mmmm, nincsenek most önálló gondolataim:((

Panki 2009.11.29. 20:08:41

Hát én nagyon ellen tudnék neki állni.- Igazából van egy cég aki konduktorokat közvetit minden fele, rövidebb hosszabb idökre. Nekem a norvégiai táborokat ajánlották fel. Ennek a kiközvetitösdinek az előnye, h biztositanak munkát, a hátránya, h leszednek pénzt rolad a közvetités miatt. Nem keresel annyit mintha magad jelentkeztél volna privátba.
ÉN már naggyon naggyon naggyon várom, h otthon legyek:)
Annyira eszembe jutotttál: "lapátlengető izom":D

ramóna 2009.12.02. 17:07:47

élek! Sztori majd ha hazajöttél! Lesz négyes Karácsony, ha Dida hazacsámborgott vagy ne készüljek? ( Én már úúúúgy készülök :D )

˙tt 2009.12.03. 15:17:56

Ramóna tegnap köszönés nélkül lépett le megint, ezért ő nem kap semmit a Jézuskától.
én is nagyon készülök. egyébként fogalmam nincs mit kaptok lányok. krízishelyzet. már itt is :))))))))

ramóna 2009.12.04. 09:40:35

Átvettem a Panka stílust :D Egyébként miután fél órája nem szóltál hozzám, csak utána :P A képeket nem kaptam meg :(

˙tt 2009.12.04. 13:44:58

miii? én írtam utoljára, ne kamuzz :) jaja, tudom, visszajött a mail...
no, most becsomagoltam, hátha elment. csók

ramóna 2009.12.07. 17:32:44

Nem jött meg még mindig :((((((

˙tt 2009.12.07. 22:10:09

hallod... kinyír már. becsomaolva se ment el. és azóta minden nap jön egy DÉMONímél (én csak így hívom), hogy hiba van. :) adj egy másik címet. vagy ezt kapod tőlem karácsonyra pendrive-on :D na, egy ajándék pipa. :)

ramóna 2009.12.08. 14:34:21

meghívlak a drogboxba ott bármekkorát áttudunk adni egymásnak, még képeket is nagyon könnye az 2 GB tárhely. Majd csinálok egy angyalok kara mappát.
süti beállítások módosítása