jún
7

Sziasztok!

 

Gondoltam rég írogattunk olyan bejegyzéseket, hogy kivel mi van, és engem érdekelne, úgyhogy elöljárok a jó példával:)

Hogy a legfontosabbal kezdjem: voltam cirkuszban. Megígértem az unokatesómnak, hogy elviszem a kislányát. Ilyen hálás szülői tekintetet ti még nem láttatok! Nem nekünk kell elvinni, jee - mondta a szemük. Nekem ez nem jelentett különösebben nagy terhet, magamtól talán nem mentem volna el, sőt, mintegy valószínű, de Tirza egészen belelkesített. Mondta, hogy lesznek man-bák is:) Mondtam neki, hogy az mamba, és király:)
Klassz volt amúgy, bár az elején a jegyszedő serácok megtréfáltak, én meg elhittem nekik, hogy az a bazinagy csíkos sátor, az a csúcsos tetejű, amiből éppencsakhogy nem kóg ki egy bohóc egy elefánt hátán, az a mozi, az én jegyem meg cirkuszba szól. Hát komolyan, hülye vagyok én??
Száz szónak is egy a vége, voltak lovak, elefáni, oroszlán, pattogatott kukorica és kígyók meg bohóc, aki nem volt olyan nagyon fergeteges, de azért nem is féltem tőle, mint teszik sokan. Tirza vett magának ezerötért egy műanyag elefántot, amiből olyan izék állnak ki, amik világítanak 8 témában.

Aztán mi is volt még. Négyes lett a szigorlatom. Utána ittam egy citromos Gössert az eltén. A vizsgáztató tanárok az egyik asztalnál, mi a másiknál. Láttátok már, hogy micsida kis közösségi kánaán lett a sulink udvara? Nem sokan mondhatják el, hogy szigorlatra menet át kell vágniuk a söröző fiatalok között:D még grilles bá is van! Ilyenkor szeretem az Eltét, amikor viszont a kreditekkel szaroznak!! Márpedig megint azt teszik. Volt egy nagyon életbevágó kérdésünk a to felé egy barátnőmmel. Én megkérdeztem a finnes előadót, vagy mik ők, Anna meg a skandi-felelős nőt. Pontosan egymás ellenkezőjét állították. Mondjuk 50 kreditem elfogadásáról van szó, de nem tudnak válaszolni a kérdésemre. Illetve válaszolnak, de néha úgy érzem, csak elmondják a véleményüket. Anyut is megkérdezhetném ennyi erővel. Vagy titeket. Szerintetek elfogaják az 50 kreditem, vagy nem? Egy vicc ez a tanulmányi osztály, blöáááááááá!

Voltunk japán pszichederikus(?) rock-koncerten kecsón Csillával. Aztán jó gruppik módjára tegnap elmentünk a pesti koncertükre is. Persze azért hívtak..ha nem is a banda, de közvetlen magyar hozzátartozóik.
Csillának úgy 1 körül elment a hangja, mindenkit csak bíztatni tudok, hogy hívja fel telefonon. Egy élmény:D De neeeem, nem nevetek drága barátom nyomorán többet..pffff hihi

Aztán török rizses kaja házhozszállíttatás, vonat haza, Csilla maradt 30. szülinapozni.

Este meg az én drága itthoni barátlányaimmal Deli. Megkaptuk Dóritól az esküvői meghívót, nagyon antik, nekem tetszik.

most ti jöttök.

pusznyákok


 

A bejegyzés trackback címe:

https://sezlony.blog.hu/api/trackback/id/tr441168474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Panki 2009.06.07. 17:14:25

1- ANyuci nem szereti a cirkuszt, ezért nem vitt el.
Milyen témában tud világitani egy elefánt???
2Nagyon buli az elte udvar... majdnem olyan fasza a kertibutorral, az oriási napernyövel, a bárral, a jegeskávékkal és sörökkel, grillezöbácsival és bandázó fiatalokkal, mint a Pető büfé.Ott van két féle pogi meg szendvicsek is.3. sztem..elfgadnak néhány kreditet, de párra majd kitalálják, h azt miért nem. Grat a szigohoz!
4. Ez a csilla telefonon való felhivása, az nem hasonlit kicsit arra, amikor Anna kiveszi a lencséjét, és panka számokat mutogat a másik ágyrol????? Nem is tom kibaszott le, és mondta h minden egyes gurgulázo kacajomtol fél dioptriát fogok romlani....:)
5.Irj imélt arrol ami a legjobban érdekel..
Csok

Anna. 2009.06.07. 17:29:58

És akkor most minden kacajommal kicsit megy el a hangom? Nem mintha így nem érné meg. Amúgy, ha valaki suttog melletted, te is automatikusan arra váltassz.
Jó, írok ímélt is.
Tatán is viharfelhők gyülekeznek? Itt minden sötétszürke. Nem olyan rosszul sötét szürke, hanem úgy jól.

lcsillu 2009.06.07. 21:14:17

Orsi fel is hívott:) de már amúgy javulok, úgyhogy ha valaki horrorisztikus hangfoszlányokat akar hallani, amit a telefon állít elő az én suttogásomból, akkor siessen, lehet holnapra már visszatér.
kicsit olyan érzés, mint Arielnek mikor elvette Ursula, a polipboszorkány a hangját, és csak pillogni meg mosolyogni tudott, beszédbe elegyedni esélyünk sincs:(

amúgy tényleg írjon mindneki hogy kivel mi van!!!

˙tt 2009.06.07. 21:18:15

engem elvittek cirkuszba, amire a leginkább emlékszem az az, hogy büdös volt. olyan állatszag vagy mi :)
gratu a szigóhoz! egyébként a te eltéd hol van? nem is tudom... velünk szembe is járnak eltés muksók, de ők a kockák meg a természettudósok :)
no írok én is egyet parancsodra:)

Anna. 2009.06.07. 21:24:28

tényleg oroszlánszag van a cirkuszban. ééértiteek, oroszlánszag, hahaha..
én az Astorián vagyok, mármint a suli, de csinálhatnánk valami közös sörözést vizsgaidőszak végeztével. Akár bárhol is:)
Írj Timi, várom:)
süti beállítások módosítása